Újabb Felcsút-játékosok kapták el a koronavírust
A korábban megfertőződött futballisták közül néhányan már visszatérhettek, de csak egy félidőt játszhattak.
A korábban megfertőződött futballisták közül néhányan már visszatérhettek, de csak egy félidőt játszhattak.
A zsűri „sok tetszetős sort, dallamrészt talált a szurkolók és profi zenészek alkotásaiban, összességében egyik pályamű sem felelt meg maradéktalanul az elképzeléseiknek”.
Kötelező lett volna távolságot tartani, de nem sikerült.
A Magyar Labdarúgó-szövetség besegít a focicsapatoknak a koronavírus-tesztelés költségeinek előteremtésébe.
A klub nem hosszabbítja meg Lucsánszky Tamás vezetőedző szerződését.
Videós rendszer is segíti majd a játékvezetők munkáját a kézilabda-bajnokság fináléján.
A NB I.-ben többet keresnek a játékosok, mégis kisebbek az elvárások, mint a német másodosztályban, mondta Radoki János. Magát Guardiolához hasonlította, csak szerinte ő nem kapott elég időt a bizonyításra.
Miután hazai pályán sem sikerült megverni az emberhátrányban játszó Paks csapatát, s Puskás Akadémia vezetősége kirúgta Benczés Miklós vezetőedzőt.
A Honvéd védője fura módon próbálta utolérni a labdát. Nem sikerült.
Három éve nősült meg, azóta nem vette le az ékszert. Ez eddig nem volt gond, pénteken viszont nem játszhatott miatta.
Cikos Erik bénázása miatt csúszott a kezdés, aztán a játékvezető úgy döntött, cserélni kell.
Anton Sinder négy hónapig nem játszhat a bajnokságban a Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának döntése értelmében.
Legyőzték a Vasast, először nyertek 2018-ban a bajnokságban.
Megromlott a viszonya a tulajdonossal, akit kiküldött az öltözőből.
Nem halasztják el szombatról a labdarúgó-OTP Bank Liga 28. fordulójában sorra kerülő Szombathelyi Haladás–MTK Budapest-mérkőzést.
A hivatalos adatok szerint alig 700 nézője volt a bajnokcsapat és a Mezőkövesd összecsapásának a négyezres felcsúti arénában.
Ebben a szezonban három NB I.-es csapat játszik majd 2rule szerelésben, felkészülnek az olimpikonok.
A szerb Marko Nikolic lett a Videoton FC labdarúgócsapatának vezetőedzője.